Ki is vagyok?

Az apa kezében ég a munka, és még a népes család sem nélkülözne, ha be nem következik az ötvenes években a termelő- szövetkezetek erőszakolt szervezése. Idősb Felső nem olyan fából faragott ember, aki önmegvalósítását az akkor még szovjet sablont követő, agyonszabályozott tsz-ben találná meg. Barnabás szerint – akire apja életmodellje erősen hat – a család besenyő származású. Állítását nem geneológiai kutatásra, hanem – így mondja – a gének titkos sugalmazására alapozza. A besenyő él-hal a vízért, halászatért, a természet ölén folyó szabad életért. Felső Pál is csak névleg tagja a szövetkezetnek, és újra megteremti a maga kis független egzisztenciáját. Méheket vásárol, és áttelepül kaptáraival a Veránka-szigetre. Kaszál, szénát gyűjt állatainak a gazdátlan rétekről, és egy hasonló korú társával zsákmányolgat a Duna akkor még gazdag halállományából. A nomád gazdálkodót természetesen nem veti fel a pénz, de ez az életforma még a beszűkült világban is biztosít számára egy relatív függetlenséget.

Szemléletét örökli a napvilágot 1960-ban megpillantó Barnabás. A cseperedő gyermek természetes életközege a Duna széles háta, a csobbanó evezőtől hajtott surranó motor, álmodozó tölgyek tövében hullámzó rétek világa. Kilencéves, mikor először evezi át önállóan a nagy folyót. Bár értelme nyitott a természet tanításának bölcs sugalmazására, az általános iskolában nem vitézkedik. A módszeres ismeretszerzés e versenypályáján csak arra ügyel, hogy éppen le ne veije a lécet. A Jelky András ipari iskolában az esztergályos szakmát tanulja ki. Kedvét leli a manuális foglalkozásban, sőt szerkeszt még egy különleges késélező gépet is. A vasas szakma lehetőségei és egy érsekcsanádi barátja biztatása a fiatalembert az Egyesült Államokba csábítja. 1985-ben Kaliforniában telepedik le. A tengerentúli kiruccanás azonban fiaskóval zárul. Fél év múltán mind a barátban, mind az amerikai életforma általa megtapasztalt változatában csalódva tér haza. A vállalkozás hozadéka mindössze egy Ricoh gyártmányú, nagy teljesítményű fényképezőgép.

A fotografálás régi álma Barnabásnak, ám még nem sejti, hogy életútjába a villogó objektívű masinával a trójai lovat hozza be. Egy év múltán ugyanis jelenlegi munkahelyén, a Duna-Dráva Nemzeti Parknál helyezkedik el. A felügyelete alá tartozó körzetben, Buvaton, egy háromtagú kis munkaközösség garázdálkodik. Előtte járnak a kornak: kiaknázzák azt a lehetőséget, amit a szemérmetes politikai zsargon később majd spontán privatizációnak keresztel el. Termetes kőrisfákat termelnek ki, és Stihl-fűrészük az óriásokat sorra fekteti kétvállra. Bamus kifigyeli az akciót, és lefotózza a munkafázisokat, a tetteseket, sőt még a Zil tehergépkocsi rendszámát is. Ám óvatos duhaj – golyós lőfegyverrel ekkor még nem rendelkezik -, ezért a bizonyítékokkal csendesen elosonna. Az erdő fosztogatói azonban szimatot kapnak, és észreveszik a fotókamerával felszerelt kellemetlen szemtanút. Cseppet sem igénylik a celluloidszalagon rögzített halhatatlanságot, és darázsrajként zúdulnak a természetvédelmi őrre. A homéroszi seregszemle a törvény képviselőjének nem jósol kedvező végkifejletet. Fejszével, husánggal és egy csatabárdként forgatott gépfűrésszel rontanak a gázpisztolyát szorongató Barnabásra. Az első lövés hatástalan, a másodiknál csütörtököt mond a revolver. Kézi ürítésre és ráismétlésre idő nincsen, már nyakán vannak a haramiák.

Először az őrt terítik le, majd a fényképezőgépet zúzzák darabokra. A dédelgetett drága szerzemény bizony a végzetet idézné gazdája fejére, mert a gazfickók aligha hagynának élő szemtanút. Valamelyikük mégis visszariad a gyilkosság elkövetésétől, kitör rajtuk a pánik és elmenekülnek.
A folytatás következő fordulata még Agatha Christie-t is meglepné. Mielőtt a félholtra vert, bordatörött Barnabás megfogalmazná hivatalos jelentését, gyanúsítottként idézi meg a szekszárdi rendőrkapitányság. Az erdődézsmálók feljelentik: orv szándékkal megtámadta őket az elvetemült természetvédő. Három kitanított bandita gondosan összehangolt vallomása áll szemben a törvényesség sarokba szorított bajnokával. Egy tárgyilagos józan ítélőképességű bíróság előtt természetesen a valószínűtlen rablómese aligha állná ki a keresztkérdéseket. Mert ha a törvényszék elfogadná is azt a különös állítást, hogy az
agresszív őrt puszta önvédelemből verték véresre, az ügyésznek fel kellett volna tennie a logikus kérdést: a kamerát és a filmet az ártatlan nebáncsvirágok miért semmisítették meg? Bekövetkezik az elképesztő fejlemény, melyre józan ésszel gondolni sem lehet: az elsőfokú ítélet Felső Barnabást marasztalja el. Dr. Kiss István bajai ügyvéd – akinek a kárvallott bánatát elkesergi — megkísérli, hogy talpára fordítsa a fejre állt Justiciát. Másodfokon megsemmisítik a nyilvánvalóan manipulált döntést. Az igazságszolgáltatás most már a három desperádót nyilvánítja bűnösnek, és – figyelemre méltó ez az adat – a szétrombolt fotóapparátusért járó kártérítést az első fokon megítélt összeg húszszorosában állapítja meg. Barátunk végtére részesül a törvényes elégtételben, és a folyó ölelte őstermészetbe visszatérve, folytathatja szemlélődő, elmélkedő, értékőrző életmódját.

Ezekben a hónapokban, 1990 őszén, váratlanul suhintja meg a világhírnév fuvallata. Pontosabban: a sors összehozza egy olyan jelentős személyiséggel, aki már a XX. század derekán bejegyezte nevét a nagy felfedezők arany könyvébe. Cousteau kapitánynak, az öt kontinensen ismert oceonográfusnak érdeklődése az Európa életében és történelmében nagy szerepet játszó folyam, a Duna felé terelődik. Vízen és szárazon, forrásától a Fekete-tengerig kívánja átkutatni és tudományosan leírni az ősi folyamvölgy még fellelhető természeti értékeit. Kibéreli a Jégtörő XI. hajót, és kezdetét veszi a Calypso felderítő expedíció. Előzetes ismeretei alapján tudja, hogy a magyar Duna-szakasz ősmaradványainak leggazdagabb lelőhelye Gemenc. Olyan szakemberre lenne szüksége, aki biztos helyismerettel igazítja el munkatársait: melyek a táj legértékesebb, legszebb, filmforgatásra érdemes részei. Az információk és referenciák fonala mentén jut el a stáb a Felső-portához.

Ekkor már jelenlegi birtokán, egy több mint kéthektáros erdőparcella szegélyén él. Lakhelye még spártai egyszerűségű. A mikrobusszal érkező franciák alaposan meglepődnek, mikor a gyalulatlan deszkapolcon neves ornitológus honfitársuk, Dominique Róbert könyvét pillantják meg. Tovább fokozza a meghökkenést, hogy a belső lap személyes hangvételű, baráti melegségű dedikációt rejteget. A tolmáccsal érkező gallok ezután már illő respektussal méregetik az érsekcsanádi nomádot, aki – életkörülményeit tekintve – valami átmenet lehet a vadember és az Afrika belsejébe rejtőzött dr. Livingstone között. Barnabás teljes értékét azonban akkor kezdik becsülni, mikor a tetthelyet felkeresve megindulnak kameráikkal a csalhatatlan ösztönű vezető nyomában. A tapasztalt szakemberek azonnal felismerik, hogy ez a Gemenc ölén élő magyar megáldatott a természet lelkébe való bepillantás ösztönével. A tudós lényeglátását ötvözi a szépségélmény megragadásának készségével.

Érdekes a barátság elmélyedésének második lépcsőfoka. A stáb – több alkalommal visszatérve – hét-hét napon át forgat a terepen. A központ az idegenvezető veránkai szállása. Honfitársunk kötelességének érzi, hogy alkalmi látogatóit magyaros szívélyességgel lássa vendégül. Meglepő, hogy a filmesek elfogyasztják, sőt egyenesen megkedvelik Barnabás bácskai ízlés szerint fűszerezett fogásait. Tudni kell ugyanis, hogy e hatalmas kultúrájú nemzet meglehetős merevséggel zárkózik önnön világába, életformájába, szokásaiba. A jó francia a terített asztal gyönyöreit az életöröm lényeges forrásának tekinti, de csak akkor, ha a saját ételeit eszi. Boltjainak fűszerpolcai gazdagabbak a magyar kollekcióknál, és megtalálható rajtuk a méregerős cayenne bors is. Paprika azonban nincs, azon egyszerű okból, mert ezzel a franciát még a világból is ki lehetne űzni. (De kár, hogy Apponyi Albert csak Teleki gróf térképeit és okos érveit vitte Trianonba, és nem zsáknyi érsekcsanádi cseresznyepaprikát.) Barátunk bő marokkal mérte a magyar fűszert, és tán a genius loci szelleme tette, de tény, hogy a finnyás osztrigafalók jóízűen fogyasztották el a természet ajándékaiból készített ételeket. A gasztronómiai élmény átdesztillálódott a szellem szférájába is, és a természetvédelmi őr életre szóló barátságot kötött Cousteau helyettesével, François Saranó- val. A szakembernek és szakácsnak egyaránt kiváló magyarról szóló élménybeszámolók eljutnak a Kapitányhoz is. A Nagy Öreg zárkózott, távolságtartó egyé-niség. Az információk alapján azonban úgy megkedveli a Veránka-szigeti Robinsont, hogy a búcsú alkalmával ünnepi ebédre invitálja meg a Jégtörő Xl-en kiépített lakosztályába. A francia szakács remekeinek feltálalása előtt azonban fricskázzuk meg kissé Barnabást. Nem ismeri Gal- lia szokásait, nem sejti, hogy a díszebéd tizenöt fogásból áll. A francia csak csipeget az ételekből, mert tudja, hogy az íny gyönyörét csak az ingerek váltogatásával lehet fenntartani. „Ajaj! – sóhajt bele a mikrofonba még évtized múltán is őszinte elkeseredéssel Barnabás – és én már szinte az első két fogásnál teleettem magam! Pedig micsoda finomságok következtek ezután!”
Felső Barnabás nevét Magyarországon elsősorban a Kossuth rádió adásai teszik ismertté. A műsorokat rögzítő kazettákon nyolc olyan riport van, melyekben Gemenc őrzője hosszabb-rövidebb időtartamban alkalmat kap véleménye kifejtésére, ismeretei továbbadására.
Két alkalommal számol be a parlagfűproblémát megoldó, eredményes kísérletéről. A birtokával szomszédos réten már kora tavasszal lekaszálja a parlagfűvel elegyes vegetációt. A tarlót azonnal lucernamaggal veti be. Ez a takarmánynövény gyorsabban nő szomszédainál, és fölébe kerekedik valamennyinek. Az elnyomott parlagfű nem hoz virágot, és a korábban hasznosítatlan terület értékes takarmányt javadalmazó parcellává válik. A lekaszált rendeket nyúlfarmjának mintegy hatvan kosztosa majszolja el.

A felvezető szöveget elmondó riporter megjegyzi, hogy Felső Barnabásnak az össznépi nyúltenyésztésre vonatkozó javaslata aligha valósítható meg, de a részleges megoldási kísérlet is többet ér, mint a kártékony gaz burjánzásának tétlen szemlélése. Nem tagadva az egyébként jó szándékú kritikai észrevétel jogosságát, meg kell látnunk a természetvédelmi őr javaslatában rejlő, szélesebb hatókörű értéket. , Amit Isten adott, nem elpusztítani, hanem hasznosítani kell” – mondja a riportban. Ezt az elvet a nálunk lényegesen fejlettebb, sokszorta gazdagabb országokban általánosan alkalmazzák. Például a svájci Bemina hágót 2000 méter feletti magasságban már csak satnya füvű hegyi legelők borítják. A hegyoldalon tágasan szétterülve pár tucat szarvasmarha harapdálja kitartóan, naphosszat a gyér füvet. Nem Milka tehenek, fejletlen tőgyük aligha ígér napi 4-5 liternél nagyobb tejhozamot. Délután felpöfög motorkerékpárján tejeskannáival a gazda, megfeji az állományt, majd betereli őket kőtömbökből összerótt hegyi istállójukba. Ugyanezt a látványt figyelhetjük meg a Flüella-passon, a Gotthard szerpentinjei mellett és Helvécia többi magashegyi legelőjén. A svájci paraszt nem hagyja veszendőbe menni a legcsekélyebb értéket sem, melyet tündérszép, de mezőgazdaságilag mostoha adottságú országa megterem. Gondosan begyűjti fukar földje minden gyümölcsét, bár nálunk lényegesen módosabb. Netán épp ezért gazdagabbak? (Svájcban az egy főre eső nemzeti jövedelem tizenegyszerese a magyar értéknek.) Érsekcsanádi barátunk gazdaságfilozófiája nincsen összhangban azzal a gyakorlattal, melyet a Nyugat már évszázadok óta követ?
Az interjúk jó részét a rádió Oxigén címen jelentkező állandó sorozatának adja. Bár a párbeszédek mindegyike pergő, eleven és tartalmas, közülük a 2005. január 1- jei adást kell kiemelnünk. A Józan paraszti ész és a hazaszeretet címmel felkonferált beszélgetés különös környezetben folyt le. Talán az állatfarm megnevezés illik legjobban arra a tarkabarka gyülekezetre, mely benépesíti Felső Barnabás udvarát. A fajok összetétele nem esetleges: a gazda többéves tapasztalat alapján válogatja ki azokat az állatcsoportokat, melyek a békés együttélésre alkalmasak. Tyúk, pulyka, kacsa, liba, házigalamb, gyöngytyúk, nyúl és sertés népesíti be az akácosból elkerített udvart. Két fatörzs között transzparens feszül: „Itt a disznók kivételével mindenki magyar.” A „disznók” szó cinóber színe csupán azt jelzi, hogy e sertések ősei hajdan Ho Sí Minh elvtárs országából emigráltak Nyugatra. Barnabás mentes az ideológiai előítélettől. A vietnami állatokat húsuk kiváló minősége, a csirkék iránt mutatott toleranciájuk és a turkálási hajlamuk hiánya miatt igen sokra becsüli. Mivel a baromfiudvar a közeli erdő rókáinak és nyestjeinek valóságos terített asztal, a védőőrizetet egy komondor vezérlete alatt álló háromtagú kutyafalka látja el.
Az állomány, a régi magyar gyümölcsfajtákból telepített kert és az összegyűjtött faodvakba domesztikált madársereg számbavétele után a szó a magyar falu népének életkilátásaira terelődik. Barnabásból kirobban a keserűség és az indulat, mikor azokról beszél, akik a magyar parasztság boldogulásának egyetlen lehetőségét a két-háromszáz hektáros farmok alakításában látják. Ez a „természeti ember” (ezt az önmegnevezést alkalmazza időnként) világosan látja azt, amit a közgazdasági madárjósok esze nem ad ki. A 93 000 négyzetkilométeres országból nem parcellázható ki annyi háromszáz hektáros gazdaság, amennyi a vidék hatmilliónyi lakosságát eltarthatná. Milyen úton keresse hát boldogulását a szerencsétlen falu, melynek tulajdonviszonyait a politika fél évszázadon belül két ízben zilálta szét?

Barnabásnak van elgondolása:
-használjuk ki a Kárpát-medence különleges klimatikus adottságait, alakítsunk ki olyan növénykultúrákat, melyek hozzáértő emberi munkát igényelnek. A világgazdaság totálisan gépesített tömegtermelésre berendezkedett nagy rendszereivel ne próbáljunk versenyezni. Helyünket a Nap alatt a minőségi igényeket kielégítő termékek előállításával erőszakolhatjuk csak ki. Európát – melyhez véleménye szerint még túl korán, készületlenül csatlakoztunk – a különlegességek, a hungarikumok fogyasztására kell rákapatnunk. Nem nyers terméket, hanem minél magasabb feldolgozottsági fokú árut kell piacra dobnunk. Az ideális eset az, ha házhoz jön a nyugati vendég, és mezőgazdasági termékeink egy részét a falusi turizmus keretében fogyasztja el.
Természetesen jogos az ellenvetés, hogy az elgondolások és javaslatok felsorolása még messze esik a kivitelezett megoldástól. Barnabás azonban nem a levegőbe beszél. A falusi vendéglátás hatékonyságát nem csak Cousteau kapitány franciáin próbálta ki.
Egy ízben veránkai tanyáját tízfőnyi forgatócsoport választja főhadiszállásául. Azt szeretnék bemutatni, hogy az árteret visszatérő jelleggel elárasztó víz nem elemi csapás, hanem Gemenc vegetációját tápláló jótétemény. A házigazda, mint mindig, most is kötelességének érzi látogatói jóltartását, és főz a filmeseknek. Bár a két egyszerű étel egyike sem olyan, melyet Barnus konyhaművészete csúcspontjának tekintene, az ízkultúra és a nomád környezetben bűvészkedő szakács látványa egy film alapötletét sugalmazza Koszteczky László rendezőnek. Megegyeznek a természetvédelmi őrrel, hogy a halfogástól a tálalásig bemutatják hét, a Sárközben kedvelt étel elkészítését. így született meg a Szabad tűzön felső fokon című film, melyet elsőként a Duna Tv mutatott be.
Az említetteken kívül számos jeles vendég ízleli meg a veránkai tanya szabad tűzön készült ételkülönlegességeit. Természetesen a vidéki vendéglátás lehetőségei nem mindenütt oly ideálisak, mint Gemenc vadvizei között. Kétségtelen azonban, hogy az említett újévi adás ajánlásai számos, a magyar táj szelíd bájával megáldott vidéken hasznosíthatóak lennének.

Egy műsor hatásáról mértékadó visszajelzés a hallgatók reagálása. Az Oxigén pár hét múlva jelentkező adásában a szerkesztő a következőket mondja el: „Búcsúzóul törlesztem néhány adósságomat. Több mint hatvan hallgatónk szeretné megismerni a január 1-jén bemutatott barátunkat, Felső Barnabást.”
Arról, hogy miként fogadja a közönség a természetvédelmi őr ízes magyar nyelven kifejtett, eredeti gondolatait, informál egy további szereplésének bevezetője is: „Felső Barnabás többször szerepelt már műsorainkban, és hallgatónk mindig visszatapsolták.”
Néhány éve járt Baján Baróti Szabolcs, a Magyar Nemzet hírlapírója. A Buzetzky Győzővel, valamint Felső Barnabással in- teíjút készítő riportert megigézi az érsek- csanádi ember szavaiból áradó természetélmény üdesége. Tudnunk kell, hogy Baróti Szabolcs a Szabó család című rádióhangjáték-sorozat szövegkönyvének szerzője. A megismerkedés ötletet szül: új szereplő beépítésével bővíti a családi kört. A Füzes Barna néven debütáló jövevényt szívébe fogadja a régi társulat. A barátság mélyülését jelzi, hogy az egyik Szabó-leszármazott gyermekét Érsekcsanádon, Barna fiával együtt kereszteltetik meg. A hely megválasztását az is befolyásolhatja, hogy mester-szakácsunk csukapaprikásból, tárkonyos szarvaspörköltből és túrós csuszából álló la-komát kínál fel az ünnepi alkalomra.

A sztoriban többször is visszatérő Füzes különös módon dolgozik össze Baróti Szabolccsal. A Gemenc tájain bolyongó „természeti ember” hajlamos a filozofálgatás- ra, a józan ész logikájától elidegenedő világ furcsaságainak meglátására. Gondolatait cizellálás nélkül veti papírra, és küldi el barátjának. Az episztolák természetesen kitérnek a természetvédelmi körzet feljegyzésre érdemes történéseire is. A szerző ezt a nyersanyagot dolgozza bele a családhistória szövegkönyvébe. Barnabás nyelvezete oly zamatos és eredeti, hogy Baróti sok esetben szóról szóra átveszi a fogalmazást. Füzes Barna hangját igen szerencsésen megválasztott színész, Borviczky Ferenc szólaltatja meg. Mivel a szerző kitűnő érzékel figyeli meg barátja karakterét, gondolkodás- és kifejezésmódját, továbbá az orgánum is hasonló, sok falubéli ismeri fel a szerep alatt rejtőző Felső Barnabást. „Ugye te vagy Füzes Barna?” – szólítják le időnként az érsekcsanádiak az éter hullámaira telepített természetvédőt.

Felső Barnabás nevét a legszélesebb körben a National Geographic teszi ismertté. A folyóirat potenciális olvasónak száma az Egyesült Államokban mintegy tizennyolcmillió, külföldi kiadását pedig számos nyelvre fordítják le. Nos, a világszerte forgalmazott, népszerű tudományos szemle 2002. márciusi számában The Danube címen cikket közöl a hét országot átszelő Dunáról. A Gemencet felkereső szerzőt, Cliff Tarpyt barátunk kalauzolja a holtágak vizein, és eközben megismerteti a szabad tűzön készített halételek utolérhetetlen ízeivel.

Felső Barnabás rendkívüli, szuggesztív egyéniség. Személyiségének hatása részben gondolati eredetiségéből, eruptiv erejéből származik. E szíjas, szikár ember olyan médium, melyből a természet lelke szól hallgatóságához. Gemenc vizeinek, erdeinek, rétjeinek és legelőinek tündérvilágát két aspektusban bontja ki. Egyrészt térben, hiszen jó szemű fotós lévén nagyszerű képekkel illusztrált könyvben is bemutatja az őrizetére bízott Duna-völgyi tájat és állatvilágot. A második dimenzió az idő. Barnabás megáldatott azzal az érzékkel is, mely meglátja a jelen mögött rejtőző és a múlt homályába vesző időkulisszák sorozatát. Csontja velejében, idegszálai finom fonatábán őrzi a múlt titkos sugalmazásait és üzeneteit. Tudja, hogy kötelezettsége feloldhatatlan, küldetése, hivatása van. Fel kell kutatnia, meg kell őriznie, újra működésbe kell hoznia azt a tudást és bölcs tapasztalatot, melyet a nagy folyam völgyében élt hajdani generációk halmoztak fel.
Hatásának második titka nyelvi kifejezőkészségében keresendő. A Barnabással folytatott néhány órányi beszélgetés nyilvánvalóvá tette: a Sárköz népének ősi, eredeti, idegen hatástól meg nem fertőzött nyelvezete van. Barátunk ezt beszéli, egyesítve a színes kifejezési készséget a.
belső, gondolati fegyelemmel. Jelzői gondosan választottak, hasonlatai érzékletesek és célba találóak. Előadásmódjának varázsa tökéletesen kiegyensúlyozott, biztos mondatszerkesztésében rejlik. A népnyelv ösztönös erejét egyesíti az olvasott ember bővített szókincsével. Szövegében minden szónak súlya és szerepe van, oly pontosan illeszkednek egymáshoz, mint egy antik építmény összecsiszolt kövei. A remekbe-szabott kifejezések bármelyikének elhagyása szürkítené, szegényítené stílusát.

E természettel együtt lélegző ember előadásmódját rokonszenvessé teszi, hogy mondandója mentes mindattól az üres tölteléktől, mellyel a közélet szereplői – sajnos igen gyakran – a gondolatok hiányát igyekeznek leplezni.
A rádiós és filmes partnerek megérzik a rendkívüli emberből áradó őserőt, melynek forrását Barnabás a magyarság természetes adottságaiban véli megtalálni. Felfedezésüket több csatornán át és számos alkalommal teszik az ország közkincsévé. Vegyük hát észre a prófétát mi is, akik vele élünk az ő szűkebb hazájában.